Kedves szanghás társunk Halász Alexandra festményeit már sokszor láttuk, hiszen egyrészt jártunk már nála, másrészt műveit gyakran elhozza a közös (szanghás) programokra, hiszen e magas tudatszintű festmények emelik a helyszín energiáját is. Tudjuk róla, hogy remekül rajzol, fest, hiszen például az Ananda héten, Móni nyári programján mindig készít valami szép festményt.
Alexandra igazán nagy ász a spirituális témában. Feng Shui szakértő, de szinte minden ezoterikus műfajban otthon van. Számos könyve jelent meg, rendszeres előadó a Sóterban, ahol Móni is, és állandó meghívottja különféle rendezvényeknek, ahol érdeklődés mutatkozik a térrendezés, vagy bármely érzéki témával kapcsolatban. De ahogy mi ismerjük: egy végtelenül jófej, jó humorú csaj.
Jól elkéstünk, Norbi láma, Krisztián, Petra, meg én. Már javában ment a megnyitó, mikor beestünk a Kondor Béla Művelődési ház ajtaján. Jó sokan voltak, köztük több ismerős arc – a szanghából. Eljött Móni is! Igazán jól sikerült a megnyitó. Norbi láma megmérte a képek tudatszintjét. Mind 700 feletti, tehát megvilágosodott művekről: selyemképekről, mandalákról van szó.
Csupán tíz napig – október 15-ig - látható a kiállítás. Érdemes sietni, mert ha valamit, akkor ezt érdemes megnézni!! ;o)
A kiállítás képeiből szemezgetve...
Vajda Judit utazása Katmanduban
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: usta yorumlari 2018.05.26. 01:17:42
Trackback: usta yorumlari 2018.05.20. 17:27:28
Pingback: ÁZSIA MISZTIKUS TÁJAIN | Saját utad ૐ 2009.01.16. 01:31:22
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Sugár Krisztián 2008.10.06. 10:16:00
Alexandra képeiből az ősi magyar mesevilágból vett Égigérő Fa lenyűgözött. Ennél jobban csak Bori unokája varázsolt el...
Utcamacska · http://utcamacska.blog.hu/ 2009.08.01. 09:16:29