Ecsmó minden van a bögyömben már régóta. Ami már nagyon ott van, annak ki kell jönnie, nem maradhat benn. Így van ez az írással.
Először is pár szó a blogolásról. Blogot írni elég hálátlan tevékenység. Miért? Mert az olvasók abszolút nincsenek tekintettel a blog szerzőjére. Holmi újságnak fogják föl a blogot, ahol a tegnapi hír már a kutyát se érdekli, mert már nem aktulis. Mindig az új hús kell a vadállatoknak, nem pedig a régi, ami már a többnapi állástól tán már meg is rohadt.
Holott a blogger testét-lelkét-mindenét belerakja, hogy érdekes tartalmat produkáljon, ám hiába, mivel az olvasók aránylag kevesen olvassák el aznap, másnap pedig már mindenki a másnapira kíváncsi. Pár érdeklődőbb olvasó még csak-csak lemegy az oldal aljáig, s elolvassa az utolsó tíz írás valamelyikét, azonban az oldalon már nem látható, csupán az archívumban szereplő megannyi értékes írás már mind az enyészeté, hiszen egy sok egyforma dátumot ki nyit ki? Mert én nem. Ezért nem akarom magamat se mentesíteni! Én is dettó ugyanilyen vagyok ezzel.
Például kimondhatatlanul örülök, hogy ráakadtam a korábbi posztban is említett blogger-társam, VicGilson írásaira a www.spiritus.blog.hu –n. Mikor csak tudom, olvasom már-már irodalmi szintű fogalmazványait, jobbnál jobb, érdekesebbnél érdekesebb cikkeit. De évek óta publikál már, archívumában évekre visszamenőleg állnak havi bontásban a dátumok – és mind szuper egész biztosan, de nem visz rá a lélek kinyitni egyik mappát se, hiszen időm véges, s ezzel így van mindenki. A sok remekmű pedig ott áll „bedobozolva” az örökkévalóságnak, rátűzve egy biléta az évszámmal és a hónappal, amelyben születtek.
tovább…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.