A szintkronicitásban éppen az a jó, hogy nem lehet rá számítani. A sajatutad.blog.hu –n viszont lehet arra számítani, hogy csupa-csupa szinkronicitásról lehet majd olvasni. A most következő szinkronicitás azért kuriózum, mert több évet ível át, bemutatja, hogy egy üzenet akár folyamatosan bombázhat valakit, mire megkapja, s végül a csoda beteljesedik.
Igyekszem rövidre fogni, de nem lesz könnyű, mert a sztori 1999 szeptemberére nyúlik vissza. Akkor volt elsős Barni fiam, s az első napon én hoztam haza a hidegkúti iskolából. 56-os villamossal jöttünk a Hűvösvölgy végállomásról a Moszvás felé Barni osztálytársával, Zsófival és apukájával, Tiborral, akivel meg is ismerkedtünk, s tulajdonképpen most hogy Barni már nyolcadikos elmúlt, mondhatom, hogy Tiborral végig tartottuk a barátságot.
Tibor volt nálunk, én is náluk születésnapi rendezvényeken. Szülői értekezletekről többször Tibor hozott haza autóján, sokat beszélgettünk, ki mit csinál, ez, meg az. Tibor elmondta, hogy ő a Magyar Tibetet segítő Társaság vezetője, amit én nagyon érdekesnek tartottam, bár akkor még nem foglalkoztam ilyesmivel egyáltalán. Tibor rendszeresen hívott a Tibet központba, éveken át rendületlenül – ám én sose mentem el, mert kisebb dolgom is nagyobb volt annál.
Évek múltak el szép csendben. Közben több mindennel foglalkoztam, mint kulturális újságíró, sokakkal megismerkedtem, több irányba nyomulhattam szertefele: zene, mozi, sztárvilág, bulvár, komolyabb cumók, mint irodalom, festészet, fotózás. És persze a könyvek, amik a kezembe kerültek közben, meg hát az Internet világa is, ugye, mélyen megérintett.
Velem is robogott a hullámvasút: föl (hehehe), le (hehehe), de most komolyan: négy éve nagyon mélyre kerültem. Nem is részletezem, de hiába jártam végig a neurológiától kezdve a pszichiátrián keresztül a Lipótmezőig mindent, hiába olvastam egy rakat pszichológiai könyvet, végül ismét csak az írás segített kilábalni a 10 hónapos magánzárkámból.
S akkor első nap, mikor újra emberek közé léptem, elkeveredtem egy előadásra, melynek címe „Nőkről férfiaknak” volt. A mikrofonnál Kelemen Móni állt, egy megkapó stílusú, hiteles előadó, akiről később többet is megtudtam. Az előadás szuper volt, csak azt nem értettem, miért szinte csak nők jöttek el?? Aztán kiderült, ez egy jóga csoport, melyhez örömmel csatlakoztam! Már a következő kedden ott is voltam és életemben először jógáztam, de fontos a helyszín, hogy hol:
A jóga csoport helyszíne a Tibet központban volt, pont ott, ahová Tibor már évek óta hívott. De ez még semmi! A társaságot egyből nagyon megkedveltem. A jóga után nagy körbe ültünk. Móni, a spirituális vezetőnk szellemi tanítása egyenesen nekem szólt! Éreztem: igen, megtaláltam a helyem. A téma végén kiderült, hogy következő héten táborba indulnak. Hűű! Ez ecren szuper, nekem ott kell lennem! Jelentkeztem is. Rögtön elszállt minden búbánatom!
Azonban pár nap múlva Móni felhívott, hogy nem szeretné, ha elmennék a táborba, mivel nem ismer, nem meri vállalni a felelősséget értem, mivel a táborban olyan energiákkal dolgoznak, amik….. Micsoda??! Rátaláltam életem legnagyszerűbb csapatára és nem mehetek el?? Azért, mert Móni nem ismer??
C! Óu! Teljesen magam alá estem! Felhívtam Mónit, hogy na nee! Erre ő azt mondta, hogy rendben, ha az anyukámmal íratok egy igazolást, hogy nem lesz semmi, akkor mehetek. Mii?? 35 évesen szülői aláírás, mikor már évek óta külön élek?? És akkor eldöntöttem! Írok egy levelet Móninak!
Mindent leírtam, ami addig volt, mármint spirituális szempontból, az életemben. A Darnel tréninget, az Agykontrollt, a szellemvilágról szóló Rudolf Steiner könyveket, és a Waldorf iskolát, ahová fiam jár, amit ugye Rudolf Steiner alapított …és megemlítettem, hogy fiam, Barni ugyanabba az osztályba jár, ahová Tibor lánya. Felsoroltam az elolvasott pszichológiai könyveket Popper Pétertől, egyéb szerzőktől, az előadásokat, amiket végighallgattam Müller Pétertől, s hogy figyelemmel követem a Szintézis szabadegyetemet is… lássa Móni már, hogy nem csak az utcáról estem be, hanem tényleg nyitott vagyok a lelki tanok iránt.
Elküldtem a levelet. Eltelt pár nap. Móni egy találkozóra hívott. A hideg kivert! Ha közli, hogy nem, nekem végem. Egyre inkább éreztem, hogy ott a helyem az ananda héten. Ott voltam Móninál, aki mosolyogva közölte, hogy mehetek. Mint megtudtam, Tiborral beszélt, ő „igazolta”, hogy pálya ürge vagyok. Vagyis sorolhattam volna én az összes Osho, meg Neale Donald Walsch könyvet, amit olvastam, ha nem köt barátság Tiborhoz, ami 5 évvel korábbi találkozásra datálható, az 56-os villamos Hűvösvölgyi úti végállomására.
Tiborral a barátságunk a mai napig töretlen. Gyakran találkozunk ma is, és nem csak, mert gyerekeink egy suliba járnak. Időnként elmegyek egy-egy tüntetésre Tibet függetlenségéért, vagy bemegyek hozzá a Sambhalába (Szófia u. 7, közel a 4-6-os Király utcai megállójához), ez a Tibet központ neve. A jóga már máshol van, de ha szeretnék egy kicsit töltődni Tibettel, a Sambhalában a helyem! Egy ideje ott van az a tibeti imamalom, amit internetes kattintással is lehet forgatni. Az imamalom forgatása jótékony hatással van a lelki békére és felér egy imával.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.