Jókedvre ösztökél, hogy egyre többen kommentelnek a sajatutad.blog.hu felvetett témáira! Az imént Garo - régi olvasója a blognak - említette, hogy mióta Müller Péter könyveit olvassa, ő is nyitottabb a megérzések világára, ami ugyan nem konkrét, mégis alapvetően befolyásolhatja életünket, mivel azt az érzetet erősíti bennünk, hogy nem vagyunk egyedül.

Nos, Müller Péter sincs egyedül. Én még egyelőre csak két "változatával" találkoztam, de mindkettejüket majdnem 20 éve ismerem, nagy szerencsémre, nagy örömömre és nagy büszkeségemre!

Ismét egy szinkronicitásról szól a történetem. A szinkronicitás - mint már említettem - Carl Gusztav Jung szerint történések véletlenszerű egybeesése. Hamarosan megnyitom a www.szinkronicitas.hu weboldalt má’, annyit emlegetem, és annyira ráfókuszáltam erre a talányos és érdekfeszítő témára! Hasonló élményt mindenki megfigyelhet saját életében, főleg azok, akik tudják, hogy véletlenek nincsenek.

Müller Péterrel először 1990-ben találkoztam. Akkor a Madách Színházban dolgozott, mint dramaturg. Sok előadását hallgattam azóta végig megbabonázott érdeklődéssel, s ahogy mindenki az országban, én is figyeltem színházi, irodalmi és spirituális munkásságát is.

Fogadott fiát, Müller Péter Sziámit először 1992 körül láttam egy Sziámi koncerten. Bevallom, előtte a Sziámiról nem is hallottam, s Péter zenei múltját sem ismertem egyáltalán. Újságíróként fogadott a koncert után, de én az elmondottak miatt csak azt tudtam tőle kérdezni (ami akkor körkérdés volt a lapnál, ahol dolgoztam), hogy mi a véleménye a kotongumiról. Péter azt hitte, a költészetről fogom faggatni, de szerencsére nem orrolt meg rám, s a búcsúzáskor így szólt:

„Ja, figyi, jövő héten gyere ki a Hajógyári szigetre, lesz ott egy egész hétig tartó buli. Koncertek, jó kis hepaj!” Az volt az első Diáksziget, amit azóta Sziget fesztivál néven országszerte mindenki ismer. Azóta minden évben kint vagyok a szigeten, ahol a nagy tömegben sokszor találkozom Péterrel, évközben viszont csak ritkán futunk össze.

Aztán idén, pár hónapja, amikor még kaparós sorsjegyárusként működtem, azonban kaptam egy lehetőséget, hogy ismét újságba írhatok, egyértelmű volt, hogy írok egy cikket Péterről. Még szerencse, hogy az egyik szigeten megadta a mobilszámát, amit fel is hívtam. Csöngött egy darabig, de sajnos kinyomta.

„Óó! – gondoltam -  Biztos próbál, vagy valami fontos helyen van. Majd holnap újra hívom.” Ki is ment a fejemből. Aztán a nap végén utaztam haza villamossal. Nyílik az ajtó, szállnék le, de ott áll a villamosmegállóban éppen szemben velem Müller Péter Sziámi!!! Na, ez egy igazán nem semmi szinkronicitás!

MP3 (tovább)