"Nincs út, amelyik gyorsabban vezetne el a lélek öntisztulásáig, mint amikor az ember áttekint a saját múltján".

Jól mondta, aki először megfogalmazta: a dolgoknak van egy eleje, egy közepe és egy vége. Ez mindennel így van. Ahogy a Tavasz, nyár, ősz, tél... és tavasz című zseniális gondolatébresztő film címe is emlékeztet rá: ezek a folyamatok mindig körkörösek, ismétlődőek. Vasárnap után sem a semmi következik, hanem újra hétfő, kedd, és így tovább. Csak a nyugati elme retteg a haláltól.

A nyugati kultúrkörök - érdekből - azt táplálták az emberek agyába, hogy csak egy élet van, egy halál: egy életem, egy halálom, na akkor ebből mindent ki kell paszírozni, mert az élet végén beleesünk a nagy semmibe. Újjászületni csak Jézusnak sikerült, aki Isten fia. A közönséges emberek, ha a Földön jók voltak, mennek a Mennyországba, ha pedig rosszak, akkor a pokolba.

Ezzel, akik úgy ugráltak, ahogy a vallási vezetők fütyültek. Magukat Isten földi helytartóinak adták be, illetve adják be még ma is és egy egész társadalmat béklyóznak meg, tartanak félelemben. Botcsinálta, légbőlkapott "jogukkal" visszaélve kényükre-kedvükre átírják az ősi (eredeti?) szent szövegeket, hogy az számukra megfelelő legyen.

Na oké, még mielőtt rámszabadulna az anyaszentegyház, befejezem.Az egészből csupán aszrettem volna kihozni, hogy a halál nem jelenti egy ember életének a végét. Sokkal inkább beteljesedését. Egyébként is egyezem a Dalai láma, aki nem kritizálja egyik vallást se, mivel Szerinte minden vallás jó, amennyiben támaszt, megnyugvást ad azok számára, akik hisznek benne.

Mióta hiszek a reinkarnációban, vagyis a lélek újjászületésében, tök nyugodt vagyok, teljesen megváltozott a világlátásom. Azelőtt pl. arra gondoltam búskomorabb perceimben: "Óóó, nekem már annyi, mi értelme így az életemnek?" Most meg? "Hát ha most ilyen életet kaptam, kutya bánja! Majd legközelebb talán jobb lesz. És ha nem, akkor biztos azt kell megélnem!" Ugyanis minden életnek megvan a maga tanulsága.

(Alex Gray festménye)

Ha meghalok, utánam ne sírjon senki! Amikor befejeződik jelen földi létem ideje, akkor nekem már keresnivalóm itt egy szem sincs. Jönnek majd a lehajtottfejű emberek, s élő rokonaimnak lesajnálóan odamondják a szokásos dumát: "őszinte részvétem!" Őszinte legyek? (vannak a hazudozós legyek, meg az őszinte legyek...) Ennek a részvétnek nincs semmi tartalma. Aki részvétet nyilvánít - nyilván részt vesz abban a játékban, ahol az a játékszabály, hogy ha meghal valaki, akkor szomorúnak illik lenni. Holott a halál eljövetele az élet csúcspontja.

A halottat elkell engedni, hadd menjen útjára. Tőlem is így búcsúzzanak majd: fülig érő szájjal!

tovább... (második találkozás)