Közvetve az iwiwen ismertem meg Beát, az Ausztráliában élő magyar lányt, ami nagyon különös volt, mert akkoriban éppen a Vidd hírét az Igazaknak című könyv hatása alatt voltam ezerrel! Aki ismeri, tudja, hogy mekkora erő van abban a könyvben, s párjában, a Vidd hírét az Örökkévalónakban is.

Akkoriban egy kórházban árusítottam kaparós sorsjegyet a büfé mellett. Szemben velem „srévizavé” állt Katika könyvesboltja, ahová szintén nem jártak sokan vásárolni, ahogy hozzám se, így gyakran beszélgettünk könyvekről, erről-arról.

Volt ott egy kedves doktornő, illetve több is, meg orvosok is, betegek is, akikkel – lévén kaparós sorsjegy árus voltam a büfé bejáratánál – sokszor láttuk egymást. Ezzel a kedves doktornővel szintén gyakran beszélgettünk erről-arról, érdekes módon vele is többnyire könyvekről. Ja! Persze! Azért, mert látta, hogy folyton olvasok.

Nos, ez a doktornő ajánlotta figyelmembe a Vidd hírét az Igazaknak-ot, ami – érdekes módon – éppen egy doktornőről szól, aki Ausztráliában járva észrevette, ami ott mindenkinek a szemét szúrja ki: a magukat „ausztráloknak” nevező bevándorlók által lenézett ausztrál bennszülöttek (őslakosok!) züllenek, isznak, lődörögnek, kb.  mint nálunk a cigányok (bocsánat: romák!), USÁ-ban a négerek (bocsátat: feketék!), vagy az indiánok.

Az amerikai doktornő, Marlo Morgan, a könyv szerzője, a helyiektől azt hallja, hogy az „abo”-k (=aboriginal=bennszülött) kezelhetetlenek, nem lehet őket dolgoztatni, nem hajlandóak együttműködni velük, ezért vannak elnyomva a saját hazájukban.

Marlo rövidesen rájön, hogy ezeknek az aboknak nagyon is megvan a magukhoz való eszük. Néhányukkal elkezd szúnyoghálós ablakokat készíttetni, aminek nagy a keletje arrafelé. Munkát ad a kezükbe, ami biztosítja számukra a megélhetést (nem pedig segélyeket ad nekik, amit elinnának…).

Ennek hírét veszi egy „törzsfőnök”, aki meghívja Marlot (talán megköszönni, amit értük tett??) egy teljesen eredeti ősközösségbe, ahol ugyanúgy élnek az emberek ma is, mint, ahogy 10.000, vagy 100.000 éve éltek ugyanott.

Röviden ez a sztori. A lényeget persze nem mondtam el, mert akkor kihalna mindenki. Ahogy nekem attól a naptól kezdve a szívem egyik része Ausztráliában dobog! No, ekkor keresett meg egy fiú az iwiwen, hogy Bea Sydney-ből velem akar beszélni. Nicsak, egy újabb szinkronicitás!

Beával azóta gyakran beszélünk, csak egy a gond: ő fordított világban él, vagyis akkor kel, amikor én éppen feküdnék már lefele. Küldött anyagokat az abokról, videókat, amin táncolnak, de engem, ezt el is mondtam neki, sokkal jobban érdekel az életük.

És tegnap éjjel örömmel újságolta: szombaton indul Canberraba, méghozzá a sivatagon keresztül, ahol lehet, hogy találkozik bennszülöttekkel, majd mesél. Sikerült rávennem, hogy a sajatutadba is írjon az útjáról!

Elbúcsúztunk, …s utána – bár már nagyon késő volt már, belepillantottam a YouTube-on egy KISS videóba, amit előszörre kiadott. Nagyon szeretem a KISS-t ugyanis. Egy 1980-ban készült felvétel volt ez. Asztem, lepetézek, amikor meghallottam, mit ordított a mikrofonba Gene Simmons, a KISS frontembere: „Helló Ausztrália!” – és alulra ki volt írva, hogy ez a felvétel a canberrai koncerten készült! Ááááááá! :oD

EGY ÚJABB SZINKRONICITÁS!!!
 

KISS forever (tovább...)

baromi cikkancs önvallomás (tovább...)