Az első órák egyikén tanultuk például a reklámcsíkok behelyezését a blogba. Ez azért jó, mert függetlenül attól, hogy vesznek-e, vagy sem, reklámbannerra kattintásra fizetnek. Az egész ügylet nem valami bonyi, nekem mégse jött össze. Eddig legalábbis. Ma délután ugyanis nagy öröm ért: végre sikerült – egy kedves osztálytársnőm, Orsi segítségével – beindítanom a google hirdetés csíkot, ami látható oldalt, s már estére 0.34 dollárt kerestem vele!!!!
Oké, de hogy erről az egészről miért kezdtem el fecsegni, az még csak most jön. Tehát Vida Ági a legelső blogolással foglalkozó filmjében elmondta, hogy az Internetet az emberek azért nézik, mert információt akarnak. Választ akarnak kapni a kérdésükre, vagy esetleg valami olyanról akarnak olvasni, ami segíti őket valamilyen problémájuk megoldásában.
Ha egy weboldal nem kelti fel a netező érdeklődését, pár mp. után húz is el onnat! Éppen ezért csicsázom én is ki az oldalamat, meg ezért rakok üres sort pár teleírt után, ezért vastagítok ki egy-egy érdekes szót, szócsoportot, hogy amikor az olvasó átfutja az oldalt, ne egy egybefüggő betűmasszát lásson, hanem higgye azt, hogy itt valami számára is hasznos dolgot talál leírva.
Holott ez nem igaz. Az ember saját útjáról szóló meglátások olvasáshoz nem a számítógép képernyője a legjobb terep. Ezt be kell látnom. Hazánkban még egyáltalán nem vált bevett szokássá az internetről olvasás, de szerintem máshol se.
A sajatutad.blog.hun márpedig az átlagos netezők számára lényegében véve haszontalan, konkrét kérdésekre választ nem adó – mondjuk azt – „irodalmi” mélységű írások lesznek olvashatóak egyelőre. Az „irodalmi” jelzővel nem felértékelni akartam az írásokat, inkább leértékelni: olyan unalmas leszek, mint az irodalom. Irodalmi szöveg olvasásához hangulat kell, ahhoz nyugi kell, nem pedig pörgős, idegeskedős, „valamit akaró” információéhség, ami a netezőket általában jellemzi. Hogy gyorsan, de mindent.
Mékszencse, hogy akadnak olyanok, akik az Internettől is élményt és értéket várnak. Hát azt itt… várhatnak! :o) Nem, nem! Tényleg várhatnak, várhattok, illetve VÁRHATSZ! Várhatsz a sorodra! Mindjárt jön a lényeg.
Ugyanis a néhány tucat hűséges olvasóm számára továbbra is írom a megszokott mélységű írásaimat. Aki például végigolvasta az előző megemlékezést szeretett nagypapámról, annak csak bíztatásul mondom: ez csak a bevezetője volt annak a legkevesebb, háromrészes sorozatnak, aminek második része a következő oldalon olvasható.
Engem lenyűgözött az a 400 oldalas napló, amit fél évvel később Papa cuccai között találtunk. Biztos vagyok abban, hogy mást is le fog. Nyugi, nem lesz 400 oldalas!
tovább… (most már tényleg!)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.