Saját UTAd.blogૐ

Spirituális szemléletű blog az útonjáróknak, érdeklődő útkeresőknek és mindazok- nak, akiket megérint a szabad szemmel nem látható valóság. ૐ 2008 októberétől átköltöztünk a saját utad.hu weboldalra!

új postok ezentúl itt:

a SAJATUTAD.HU weboldalon.
Azért nézgelődni, olvazsgatni itt is lehet nyugodtan, sőt! Ja- vasolt! ;o) ૐ

Friss topikok

  • ZKZ: ...sajnos... pedig nagyon eveznék újra!!! (2015.05.25. 12:55) Tanmedence
  • R.Delecroa: Nekem volt pár malám. Én magam a legjobb barátomnak aki azóta is szintre testvérem adtam első malá... (2010.01.18. 23:38) Mala
  • Gezemice: @zollendroller: Köszönöm a válaszokat! :) (Egyébként nincs előítéletem a Szigettel szemben, sőt..... (2009.08.24. 07:37) Tarot labirintus
  • Utcamacska: Hogy a mákban köll megmérni egy festmény tudat szintjét? Ez valami nagyon "lecsó" dolog hallod-e! ... (2009.08.01. 09:16) Selyemfestmények, mandalák
  • Angel7001: @Garo: Akár negatív, akár pozítiv az a változás, mindenképpen előre kell vigyen!!!! :) (2009.07.07. 18:01) Életöröm

Hirdetés

gyakran előforduló cumók

Címkefelhő

2008.07.29. 16:32 zollendroller

Önismereti barangolás a Himalája lábainál

Rohanó világunk sok szempontból azt mutatja, mintha a rajtunk kívül eső fizikai dolgok lennének a fontosak. Rohanunk a pénz után, hisz a megélhetés is fontos, amiért feláldozzuk a szabadidőnket. Beleszülettünk egy kultúrába, egy rendszerbe, aminek robotjaiként tesszük, amit ránk szabott az „Élet”. Sokan fel se tesszük a kérdést: Van más út? Van más Élet? Cikkem most elkalauzolja olvasóit egy nagyon különös, sokak számára ismeretlen világba. Önmagunkba.

Vajda Judit, aki egy nagyon kedves csoporttársam a jógán, nemrég hosszú utat tett meg, amelyről egy könyvet készül írni. Azt mondja, közelebb került önmagához. Szerinte azért vagyunk itt a Földön, hogy megtaláljuk önmagunkat.
Judit 6 hete távoli útra indult Katmanduba, Nepál fővárosába. Kétszer már barátokkal járt itt, mind a kétszer csodálatosnak látta. Érezte, vissza kell térnie harmadszor is, de most egyedül.

Régóta foglalkozik spirituális módszerekkel, többek közt kineziológiával, pránával és jógával. Egy alapítvány tagjaként, heti rendszerességgel kórházba jár, beteg emberekkel beszélgetni. A benne lévő tudást és tapasztalatot belső indíttatásból szeretné megosztani az emberekkel. Az ő szavaival élve nagyon sok szépet lehet nagyon sok mindenről elmondani, de ha ezek sosem válnak valósággá, és az ember nem élheti át soha, akkor mindig csak gondolat marad.

- Különös vállalkozás volt ez az utazás – meséli Judit. – Korábban festményeim születése előtt éreztem hasonlót. A képeim egy bennem megszólaló hang ötleteként jöttek létre. Az hogy képeket festhetnék, eszembe sem jutott, hiszen soha nem tanultam festeni.

Többször éreztem már, a vezetettséget, azt hogy irányítás alatt állok. De szabad döntésem van abban, hogy megteszem vagy sem azt, amire kér. Utólag jövök rá arra, hogy nagyobb ajándék, ha hallgatok a súgásra, pedig még így is sokszor dacolok vele.

Induláskor még a fejemben káosz uralkodott és szerettem volna megszökni előle. Azt gondoltam, ha felülök egy repülőre, és jó messzire megyek, az itthoni problémák majd nem jönnek velem. Ott kint vár a béke a szentség és a szeretet. Nem várt egyik sem! 

A Katmanduban tapasztalt események szembesítettek a bennem lévő elvárásaimmal, ellenállásaimmal. Az előző két utazás emléke, a varázslatos múlt, és a csodálatos jövő képzete, sokáig nem engedte, hogy észrevegyem a bennem dúló harcokat. Próbáltam magamra erőltetni, hogy minden szép, minden jó itt, közben kavargott a gyomrom a látványtól, dühös voltam mindenért és minden zavart. Már csak egy fájdalommal kísért gyomorrontás hiányzott.

Megkaptam. Ekkor kezdett derengeni, itt valami nem stimmel. Meggyőződésem, hogy minden, amit kívül átélek, belőlem fakad, és nem állt össze a kép. Ha bennem olyan csodaszép minden, mért jön szembe ennyi probléma? Mivel egyedül indultam, és egyedül töltöttem kintlétem nagy részét, kitaláltam hogy naplót írok. 

Éppen valami szépet szerettem volna rajzolni, aminek firkálás lett az eredménye, aztán már kezdtek előbújni a szavak is. Írtam, írtam, minden szót, amit csak hallottam a fejemben, egymás hegyére hátára keresztbe kasul. Lapoztam és folytattam. Mindegy volt, hány oldalt firkálok tele. Addig írtam, míg elfogyott az írnivaló. Az érzelmek is felszínre kerültek közben, szerencsére nem most találkoztam velük először. A viharok utáni csendben újra meghallhattam egy halk, de határozott hangot:

„Várnak a hegyek.” Küldtem a választ:
„Megyek.”

Három kisebb és egy, kicsit nagyobb túrára segített eljutnom. Ezek a kirándulások mutatták meg, hogy milyen gyógyulásra váró félelmek, szorongások, kétségek, vannak még bennem.

Én rendeztem úgy, hogy ne legyen segítségem, ne fordulhassak senkihez, és elég hosszú ez az 5 hét ahhoz, hogy rájöjjek, van választásom: vagy hagyom a poklot vagy kijövök belőle. Én az utóbbit választottam. Jól megbetegedtem.

Ezzel a katmandu-i utazással kényszerítettem magam, hogy keressem, és meg is találjam a kapaszkodót, az erőt, a bizalmat, és hogy bízhatok magamban. Újabb és újabb ötleteket találtam ki, hogy az éppen aktuális problémát hogyan orvosolhatnám.  Szóba kellett állnom saját magammal.  A könyvem is tulajdonképpen erről szól, a saját magammal kialakított kapcsolatomról, a csendről, és a varázslatról……

Ezek az ellenállások – ha nem tévedek – mindannyiunkban megvannak.
Bennem is felmerültek a könyvem írásakor kételyek, kérdések, melyeket meg kellett értenem, fel kellett oldanom. Igaznak kell lennem, de akkor hogy írhatnám le Katmanduról, erről a szent helyről, hogy koszos és büdös, és elhányom magam…, anélkül, hogy egy népet ne bántsak meg? Mert ilyennek láttam.

Hogy írjam meg, hogy miután feloldottam magamban a bennem lévő görcsöket, és el tudtam fogadni az érzéseimet, rájöttem, hogy ez nem Nepál hibája. Akkor vettem észre, hogy milyen varázslatos helyen járok, kik is vesznek körül valójában. Kinyílt a világ. Már nem abba a zárt gubóba szorongtam, amibe az ellenállásom, a dacom zárt. Világossá vált előttem, hogy Nepál csupán segít szembesülnöm. Hogy hiába menekültem ilyen messzire, az otthoni problémák batyuként ültek a hátamon. Ha fontos, hogy a kintlétem mentes lehessen e terhek alól, akkor le kell ülnöm és az ölembe borítva a batyu tartalmát, rendbe kell tennem az egészet.

Nepál megmutatta azt is, hogy van bennem áhítat, hála, béke és varázslat, és képes vagyok beteljesíteni az álmaimat. Ahogy létezik bennem a háború, ugyanúgy létezik bennem a béke.

Az első két hetem arról szólt, hogy elvártam magamtól olyan érzéseket, amik nem voltak ott. Hiába láttam meg a Himaláját, hiába jártam körül a sztupát, nem éreztem semmit. Még csak nem is örültem. Több éve már, hogy ide vágytam. Megjöttem, és azt kérdeztem magamtól: mit keresek itt?  Haragudtam magamra. Mért nem tudok úgy érezni, ahogy „kellene”, vagy szeretnék? 

Át kellett mennem egy elképesztő öngyűlölet-hegyen. Rájöttem, hogy nem vagyok őszinte saját magamhoz. Itt az ideje, hogy felvállaljam, azt hogy éppen az adott pillanatban mit érzek, attól függetlenül, hogy az jó, vagy rossz. Abban a percben az az egyetlen igazság. Arra tanított meg ez az 5 hét, hogy mindig annak adjak utat és szabad teret, amit éppen érzek, függetlenül bármitől, és ha ez olyan érzelem, ami nem jó „útitárs”, akkor álljak meg, értsem meg, hogy miért van ott, és a bennem lévő szeretet segítségével oldjam fel.

Átestem egy komoly bélgyulladáson. Az önbántás feloldása mellett, jött az ötlet: elkezdtem ráérezni, és rákérdezni, hogy a testemnek mire lenne szüksége. Ez nagyban elősegítette gyógyulásomat. Már nem csak a lelkemmel, hanem a testemmel is sikerült kapcsolatba kerülnöm.

Másnak lehet, hogy nem kell a Himalájáig zarándokolnia. Nekem azért vált fontossá, hogy Nepálba menjek, mert itthon a megszokott cselekvések malma őröl. Mindig van valami ”fontos” és elvonja a figyelmemet. Mindig van valaki, akibe, ha valami bajom van, bele tudok kapaszkodni. Nepálban két és fél hét után fel akartam adni, haza akartam jönni, mert, azt éreztem, nem bírom tovább. Szerencsére maradtam.

Itthon csak menekültem a fejemben zúgó hangok elől, amik szövegeltek, dumáltak, hogy ezt csináljam, azt csináljam, erre figyeljek, arra figyeljek.
A legkevesebb időt mindenki saját magával tölti. Hát ezért mentem el olyan messzire, hogy ne tudjak hazalógni.

De az ötödik hét után hazajöttem, és a kinti jegyzeteim segítségével írom a könyvemet. Továbbra is megyek, igaz, most már a bennem lévő hegyek felé, amik legalább olyan magasak és varázslatosak, mint Nepálban a Himalája, és a csendben továbbra is hallom:  „Várnak a hegyek”. Én pedig felelem:
„ Megyek……!”
 

 vissza a főoldalra

Szólj hozzá!

Címkék: utazás önismeret jóga kineziológia prána hegy nepál himálája katmandu elvonulás


A bejegyzés trackback címe:

http://sajatutad.blog.hu/api/trackback/id/tr35591264

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.